Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. RÉSZ: Ébredés avagy egy új próbálkozás a normális élethez

Szeptember 20. péntek


Az ébredésem is külön fejezetet érdemel az életben. Alighogy felnyögtem és megpróbáltam kinyitni a szemem, egy nővér azonnal odajött és elkezdett összevissza rángatni hogy a pulzusa ennyi.....lélegzik...nem, nincs semmi baja...stb. Pedig csak szimplán elájultam! Nemár! :(((

Aztán meghallottam pár barátom akadékoskodását, és már amennyire tudtam, odafordítottam a fejem.

És elmosolyodtam. A többiek nagyon aggódhattak értem. Sajnálom :(

Viszont azt, hogy próbáltak megóvni ettől, és hogy őszintén mellettem álltak akkor...és most is...hát el nem mondom milyen elképesztő érzés kerített hatalmába. Egyszerre akartam átölelni mindnyájukat. Könnyek szöktek a szemembe, és szipogtam egy sort, mire a többiek rám néztek és egy "nem hiszem el ne sírj már" pillantással nyugtázták, hogy úgy tűnik jól vagyok

A nővér szólt az orvosnak, aki fél óra(!!!) alatt megállapította, hogy haza mehetek, jól vagyok, és hétfőn suli, úgyhogy két lehetőségem van: vagy házit körmölök a hétvégén vagy pedig pihenek. Hát én a házi írást választottam....volna ha stréber lennék, úgyhogy csak megelégedtem azzal, hogy a többiekkel megbeszéltük, vasárnap meki, és "nehogy a történtek után mégegyszer elbőgjem magam, mert nem áll jót magáért"....Amber. Aki eddig észre sem vettem hogy ott áll. Valószínű ő is ott volt a sokkomnál, úgyhogy bejött megnézni hogy vagyok. És úgy tűnik egész közel került a többiekhez.Az elmúlt öt napban, ahogy a többiek elmesélték, semmi új nem történt. Illetve csak annyi, hogy Dakotát eltanácsolták "kicsapongó életmódja, és tinédzserhez képest hatalmas egója" okán. Úgyhogy minden szép és jó, a srácokkal ugyanúgy összhangban van a barátságunk, sőt a történtek után még szorosabb a kötelék. Osztályunk kitartóbb, összetartóbb, szívósabb, és a hangulat kedvéért szellemesebb, és a tanárokkal "barátságosabb" viszonyt ápoltak, ami a mi esetünkben azt jelenti, hogy Nathanielen, és a lányokon(beleértve engem is) kívül a fiúk ahogy csak lehetettt szívatták szegény igazgatót, és a tanárainkat. Éljenek a diákévek! :)